 Nagyon sokat tűnődtem azon, hogy a március 13-án megtartott MKIK Gazdasági Évnyitóról milyen módon tudósítsunk. Vívódásomat elsősorban az gerjesztette, hogy a rendezvényről megjelent sajtóközlemények messze nem tudták visszaadni a teremben történtek lényegét. Az MKIK Gazdasági Évnyitói hűvösen és racionálisan mindezidáig kizárólag a magyar gazdaságról szóltak. A pártpolitika sosem költözhetett be a terembe! A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetése most is megtett mindent annak érdekében, hogy a Gazdasági Évnyitóra a szokásos időpontban – február első két hetében – kerüljön sor. Ma már világos, hogy a kormányzat a kampányidőszak kellős közepére történő időpont kiválasztása nem csak a véletlennek köszönhető.
1.) Szomorú voltam.
A fórum megnyitásaként a házigazda dr. Parragh László Elnök tartotta meg bevezető előadását. Beszédében az országos kamara Elnöke nagy ívű történelmi gondolatokkal foglalkozott. Párhuzamot vont az 1848 után történt magyarországi belpolitikai küzdelmek és a jelen kor politikai hatalomért folyó harcai között. Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország fejlődésének érdekében az 1867-ben létrejött osztrákokkal való kiegyezést a belpolitikai konszenzus létrejötte, mint annak elengedhetetlen feltétele előzte meg. Végső következtetése a második nemzeti kerekasztal elkerülhetetlenségéről szólt. Az államháztartás reformja ugyanis a kétharmados törvények megváltoztatása útján valósítható meg.
A gazdaságpolitikát illetően az Elnök rögzítette, hogy a vállalkozók mind az MSZP, mind a FIDESZ gazdaságpolitikai programját elfogadhatónak tartják. (Szerk.: bár ezekről az anyagokról az MKIK Elnöksége sosem tárgyalt!) Előre elkészített két dossziét mutatott fel dr. Parragh László, egy pirosat és egy narancssárgát. Kérte a Miniszterelnököt, hogy válasszon a felmutatott dossziék között. Sajnos csak a beavatottak nagyon szűk rétege tudta, hogy mind a két dossziéban ugyanaz a kamarai állásfoglalás szerepelt, „A vállalkozók által támogatható gazdaságpolitika elvei”, amelynek első tervezett változatát a Gazdasági Hírtükör már 2005. novemberében teljes terjedelmében közölte.
Az előadás további része tartalmazott olyan kritikai megállapításokat, amelyeket az elmúlt négy év során már eljuttattunk a felelős gazdaságpolitikai döntéshozókhoz. A kritika főként fókuszált a gazdaság részére azon be nem váltott ígéretekre, amelyek a kamarai intézményrendszer felhasználásával tették volna olcsóbbá, hatékonyabbá és önkormányzatiabbá az állam gazdaságszervező funkcióit. (Oktatás, szakképzés, területfejlesztés, nemzetközi kereskedelemfejlesztés, a teljes gazdaságra való rálátáson alapuló prognózisok elemzése, készítése.)
De miért is voltam szomorú a beszéd hallatán? Elsősorban azért, mert a Gazdasági Évnyitók eddigi gyakorlatától merőben eltérő előadást hallottunk. Parragh Elnök elhagyta a jól bevált „hazai pályát”, amely tele van számokkal, megdönthetetlen következtetésekkel, a közgazdaságtan elméletében és gyakorlatában már bizonyított tételekkel. Az Elnök Úr valószínűleg nem akart konfrontálódni. Nem akart az elmúlt négy év makrogazdasági mutatóival foglalkozni. Gyanútlanul besétált abba a csapdába, amelyet a kormányzat állított fel számára. Pedig ebben az időpontban szükséges lett volna – a kamarai küldöttek többségi véleményét ismerve – az elmúlt négy év gazdaságpolitikájának leltárát megvonni. A világon mindenütt egy újbóli megválasztást megelőzően a kormánypártok kötelesek zárszámadást készíteni és programjuk hitelességét csak akkor lehet elfogadni, ha az addigi gyakorlat és az újonnan meghirdetett program között a konzisztencia szükséges mértéke megvalósul. A zárszámadási kötelezettségre irányuló legcsekélyebb mértékű jelzés is és a konzisztencia követelményére való utalás is teljes egészében kimaradt a beszédből.
Szomorú voltam azért is, mert a kétségtelenül igaz történelmi párhuzamok és a nemzeti kerekasztal körüli gondolatok valójában helyesek, de nem erre a rendezvényre és nem erre a felfokozott kampány időszakra valóak. Ugyan így lehet minősíteni a jópofaság és a humor terembe való becsempészésére irányuló szándékot a két színes dossziéval. Észre kell vennünk, a politikusok értik a humort, csak nem szeretik. Nem szeretik, főleg azt a humort, amely ha finoman és elegánsan, de éppen őket figurázza ki.
2.) Haragudtam.
Másodikként dr. Gyurcsány Ferenc Miniszterelnök emelkedett szólásra. Formalitásnak tűnik ugyan, de nagyon sokat árul el a tartalomról is, hogy Gyurcsány Ferenc mindenfajta segédlet nélkül, előre papírra vetett gondolatok és számok nélkül lépett az emelvényre. A kétség kívül kiváló előadó minősítést nem véletlenül megkapó Miniszterelnök tehát nem készült külön a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényére. Úgy vélem ez óriási hiba. A sorok között ugyanis ott ültek a magyar gazdaság nemzeti össztermékének kétharmadát reprezentáló vállalatok vezetői. A teremben ülők – szerényen és tárgyilagosan – más minőségű hallgatóság volt, mint a politikai kampánygyűlések hallgatósága. A Gazdasági Évnyitó múltjához képest szintén újdonságnak minősíthetjük, hogy a Miniszterelnök többet foglalkozott az ellenzék programjának bírálatával, mint a kormányzat elmúlt négy éves teljesítményének ismertetésével. A kamara elsőszámú vezetőjét érintő bírálatok pedig teljes szereptévesztésre utalnak.
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Április 9-én és 23-án mi vállalkozók, mi állampolgárok mondunk véleményt Önökről és nem fordítva. Bár kétség kívül az általánosságok szintjén Gyurcsány Ferencnek nagyon sok mindenben igaza volt. Adott, konkrét gazdaságpolitikai kérdésekben az egymással megütköző vélemények között választani kell. Az általános szintjén igaz megfogalmazás azonban nem jelenti azt, hogy a konkrétumok szintjén is annak van igaza, aki ezt az általános követelményrendszert előterjesztette. A Miniszterelnök valószínűleg úgy gondolta, hogy a konkrét kérdésekben csakis mindig az általa előterjesztett változatok támogathatóak. Kérdezem én, miért kellene elutasítania a vállalkozóknak az élő munka terheinek csökkentését előrevetítő gazdasági programot? Miért kellene a vállalkozóknak ellenszenvvel viseltetniük a szabálytalan, hangsúlyozom; a szabálytalan privatizációk felülvizsgálatára irányuló szándékkal? De miért is kellene a vállalkozóknak a piac fennhatóságát hirdető liberális elvekkel szemben az Európai Unió nyugati féltekét jellemző nemzeti protekcionista elképzeléseket elutasítani? Mindezek után érthetővé válik, hogy miért is voltam haragos. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Elnöke, tekintettel a kampány időszakra, elfogadta a Kormány üzenetét – bár ez kétségtelenül nagyon nagy hiba volt! – és nem utalt az elmúlt négy év makrogazdasági folyamataira. Innentől kezdődően a Miniszterelnök számára szabad lett a pálya arról és úgy beszélni, ahogy azt ő akarja. Az elemi udvariasság szabályait felrúgva indulatok kerültek be a Miniszterelnök beszédébe, amelyet semmilyen körülmények között nem tudunk elfogadni.
Haragos voltam azért is, - mert a tárgyilagos tudósításhoz hozzátartozik – hogy a Miniszterelnök beszédét követően a terem egyik része dübörgő tapssal jutalmazta, a másik része pedig néma csendben figyelte az elnöki asztalnál ismét helyet foglaló Miniszterelnököt. Haragudtam azért, mert a kamarai hallgatóság megosztására irányuló törekvés úgy tűnik sikeres volt. A kamarai rendszer legfőbb értéke pedig az, hogy a politikai pártok befolyásától mentesen valóban a gazdaság igényei szerint tudja megszólalásait irányítani.
3.) Szégyelltem magam
Dr. Kóka János Gazdasági és Közlekedési Miniszter – mint aki éppen nem hallotta volna a teremben lezajlott vitát – kedvesre vette a figurát. Természetesen ő sem beszélt arról, miért nőtt meg a négy év alatt több mint 50 százalékkal az államadósság. (Szerk.: A 2006. évben kifizetésre kerülő állami autópálya építés költsége még nem lehet benne a statisztikákban, a Kiskunfélegyháza-Szeged és az Érd-Dunaújváros PPP modell pedig természeténél fogva soha nem is lesz benne!) Miért távolodott el a magyar gazdaság az euró bevezetésének lehetőségétől, miért nőtt meg az államháztartási hiány a csatlakozó országok közül a legmagasabb mértékben, a nemzetközi hitelintézmények miért rontották le Magyarország hitelminősítését és miért romlott például pont ezekben a napokban a forint árfolyama?
Radetzky Jenő, MKIK Alelnök a nemzetközi kereskedelemfejlesztés kamarai feladattá való minősítését sürgette. Tehette ezt azért is, mert a Magyar Köztársaság Kormánya és a Kamara között 2003. február 25-én kihirdetésre került megállapodás ilyen irányú vállalást már tartalmazott. (Gazdasági Hírtükör januári szám.) A mosolygós Miniszter megnyugtatta a jelenlévőket. Noha csekély létszám foglalkozik a magyar gazdaság nemzetközi piacbővítésével, még két főt nyugodtam odasorolhatunk. A Gazdasági Minisztert és a Miniszterelnököt. A válasz komolyságát illetően semmi kétségünk, Miniszter Úr úgy gondolta, hogy ezzel az ügy el van intézve. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Egy Miniszter és egy Miniszterelnök akkor kap szerepet a nemzetközi kereskedelemfejlesztésben, ha már a végső aláírást és protokollrendezvényt megelőzően szorgos hangyák sokasága PR fellépésüket előkészíti. A szorgos hangyák pedig mindannyian a gazdaság azon szereplői, akik ilyen irányú szakértelemmel, tudással, gyakorlattal és közvetlen érdekeltséggel rendelkeznek. A szorgos hangyák gyülekezetét pedig Nyugat-Európában egyszerűen úgy hívják, hogy Gazdasági Kamarák!
Ismét úgy éreztem tehát, hogy lebecsülik a hallgatóság tudásszintjét és szégyellni kezdtem magam. Szégyenérzetem még inkább fokozódott akkor, amikor mindentudó orvos Miniszterünk közölte, hogy ő is vállalkozó volt és akár ülhetne közöttünk is. Nem. Tisztelt Miniszter Úr! Nem. Ez valószínűleg tévedés. A kamarába ugyanis a közösség pozitív értékítéletét kiváltó, az adott szakmát régóta magas szinten művelő gazdasági szakemberek választással kerülnek megbízásra. Hangsúlyozom; demokratikus választással! Az elmúlt évek magyarországi gyakorlata pedig bebizonyította, hogy miniszter lehet bárki, a legkisebb szakmai felkészültségi kritérium teljesítése nélkül is. Bár az Ön irányába szívesen tennénk kivételt, úgy gondolom jobban járnánk valamennyien, ha valóban közöttünk foglalna helyet.
A sajtó tudósításai egyöntetűen a nemzetközi kereskedelemfejlesztés átadását elmulasztó kormányzat gyávának való elnöki minősítése körül forogtak. A „gyáva” jelző nem illett bele Parragh László Elnök beszédébe és valójában nem is fedi a valóságot. A kormányzat ugyanis önző és kapzsi módon nem hajlandó a kereskedelemfejlesztés finanszírozását megváltoztatni. A költségvetés több milliárd forintos ilyen irányú forrás felhasználását csak így tudja kézi vezérléssel irányítani. Dr. Parragh László Elnök Úr zárszavában rögzítette, hogy nem lesz sem MSZP-s, sem FIDESZ-es kamara és ezen irányú törekvésének megvalósításában úgy vélem mindannyian támogatjuk! |