A legfrissebb statisztikai adatokból megállapítást nyert, hogy az elmúlt években egyre kevesebben indítanak egyéni vállalkozásokat a kedvezőtlen törvényi szabályozások és az alacsonyabb jövedelmezőség miatt, míg a társas vállalkozások alapítása fokozatosan emelkedik. Az utóbbi néhány esztendőben 480 ezer egyéni vállalkozást jegyeztek be, melyek száma erre az évre több, mint 10 %-kal csökkent. A megszűnő vállalkozók közül, elképzelhetően, legálisan valamilyen társasági formában folytatják a tevékenységüket, vagy alkalmazottak más társaságban.
Július 1-től törvények módosításával csökkentették a különféle társaságok alapítási költségeit és a legális bejegyzési időt.
A fenti törvényi módosításokat figyelembe véve érdemes a vállalkozónak figyelembe venni a kormány által elfogadott egyéni cégalapítási koncepció előnyeit. Annak ugyanis pontosan az a célja, hogy egyszerűbben és olcsóbban lehessen vállalkozást, illetve egyéni céget alapítani.
Ezen törvényi koncepció egy olyan rugalmas vállalkozási forma kialakítására tesz javaslatot, amely azoknak kedvez, akik nem a társas vállalkozási formákat preferálják, hanem egyéni vállalkozóként akarnak boldogulni a piacon. A vállalkozó nem a cégbíróságon, kötelező ügyvédi kötelezettségi beadvány mellett, hanem a körzetközponti jegyzőnél alapíthatja meg egyéni vállalkozói igazolvánnyal egyéni cégét. Ez az üzleti forma nem egy gazdasági társaság, hanem egy olyan cég lesz, ahol a vállalkozás vagyona elkülönül a személyi magánvagyonától.
Az egyéni vállalkozó választhat, hogy korlátlan felelőssége mellett működteti az egyéni céget, vagy meghatározza azt az összeget, amelynek erejéig kötelezettséget vállal, pótbefizetés teljesítésével. Előnyt jelent az is, hogy az egyéni cégek esetében nem lesz kötelező a jogi képviselet, (minden időközi módosítást ügyvédi ellenjegyzés nélkül lehet eszközölni, ami elég komoly költségcsökkentést jelent). Nem lesz szükséges vezető és ellenőrző testületekre sem.
Olcsóbbá teszi a cégalapítást az is, hogy az egyéni cégek alapításához nem lesz szükséges közjegyző közreműködésére, ahogy illeték és közzétételi díjmegfizetésére sem.
A hitelezővédelmi szempontok érdekében azonban szükségessé válik, hogy az egyéni cégekre kiterjedjen a csődtörvény és a számviteli törvény hatálya.
A fentiek alapján, főleg a családon belüli vállalkozási tevékenységek végzése során érdemes átgondolni, hogy melyik működési forma lenne olcsóbb, gazdaságosabb, azaz a legjövedelmezőbb. |