2010. évi költségvetés – a válság tovább mélyül!A műfaj meghatározása
 Nagyon ellentmondásos helyzetbe kerülhet ma az a szakember, aki a magát válságkezelőnek aposztrofáló kormány által alkotott 2009. és 2010. évi költségvetéseket érintően objektíven kíván nyilatkozni. Mindkét produktum valójában inkább politikai megfontolások által vezérelt, mintsem az ország hosszú távú érdekeit szolgáló intézkedés sorozat. Aki tehát úgy gondolja, hogy szakmai, közgazdasági kritikáját kívánja megadni a kormányzás gazdasági tárgyú döntéseinek, az önmaga emeli ezeket a silány, egyoldalú, a neoliberális gazdaságpolitika téziseit tovább éltető dekrétumokat, a tudományos makroközgazdaságtan piadesztájára.
Ezt a hibát jómagam most nem szeretném elkövetni és ezért kérném előre is az Olvasót, hogy bocsássa meg csapongásaimat a közgazdasági tények és statisztikai adatok, valamint a fellelhető aktuális politikai szándékok bemutatása között. Különben is így Karácsony és Új év tájékán szokásos is zárszámadás jelleggel értékelő gondolatokat papírra vetni. Célom inkább elsősorban az emlékezet felfrissítése és az önálló gondolkodás inspirálása, mintsem a személyes meggyőződés befolyásolása.
Kegyes és kegyetlen hazugságok
A magyar társadalom hajlamos apró hazugságok tudatunkba történő alapos beágyazására. Amikor az ember elkezdi sorolni: Grosics; Buzánszky; Lóránt; Lantos; Bozsik; Zakariás; Budai … mindenkinek azonnal beötlik az elnevezés: ARANYCSAPAT! Nem is nagyon gondolunk bele, hogy az Aranycsapat valójában ezüstöt nyert. Kifejezésre juttatjuk, hogy a mi szívünkben ezek a fiúk – aki valójában aranyat érdemeltek volna – azon a helyen szerepelnek, ahol a győztesek szoktak. Szeretem és tisztelem Őket én is, de valljuk be, valójában egy picit hazudunk magunknak. (Mielőtt bárki felhívná a figyelmemet, tudom, hogy Helsinkiben olimpiai aranyat nyertek, de olimpiát labdarúgásban nyertünk 1964-ben Tokióban és 1968-ban Mexikóban is.)
A sport területén maradva eszembe jut a több ezer torokból hangosan jövő buzdítás: ria-ria-Hungária! Az angolszász országokban: Hungary-nek (ejtsd: hangeri), a német nyelvterületen: Ungarn-nak, a szláv országokban: Vengria-nak, Közép-Ázsiában: Madzsaristan-nak neveznek minket. Így, ahogy a buzdítás szól, szinte sehol. Mégis mi magyarok valamikor úgy gondoltuk; értse már az ellenfél, hogy önmagunknak drukkolunk! Nem tudom, de számomra a Magyarország, Magyarország, hajrááá… Magyarország! bíztatás sokkal szebben hangzik. Nem tudom elképzelhetőnek tartja-e a Kedves Olvasó, hogy mondjuk a németek a Deutschland, Deutschland bíztatás helyett a many-many-Germany kiáltásra fakadnának. Sorolhatnánk még a kegyes hazugságokat, de vannak mai életünk során olyan hazugságok, amelyek tudatosulása már következményekkel jár és ezáltal a „kegyetlen” kategóriába sorolható. Belegondoltak-e már abba, hogy a rendszerváltás idején létezhetett-e reform-kommunista? Aki azt állította önmagáról, hogy azt kívánja megreformálni, amit még meg sem valósított. A rendszerváltást követően pedig megismerkedhettünk a „balliberális” kategóriával, amely kifejezés a közbeszéd részévé vált, noha a két ideológiai rendszer egymástól olyan távol áll, hogy annak szintézisét nem lehet megalkotni.
És akkor ennyi játék után eljuthatunk az elmúlt pár hónap két nagy állításához, miszerint az országnak válságkezelő kormánya van és annak intézkedései a magyar gazdaság, a magyar nemzet hosszú távú érdekeit szolgálják. De mielőtt rátérnénk a két állítás igaz, vagy hamis voltának boncolgatására, próbáljuk meg definiálni a szintén a mindennapok nyelvi gyakorlatában előforduló VÁLSÁG kifejezést.
A válság definíciója
Válságról többfajta értelemben beszélhetünk. Legtöbbször beszélünk erkölcsi, pénzügyi, gazdasági, politikai, esetleg alkotmányos-jogi válságokról.
A magyar társadalom már hosszú évtizedek óta mély morális válságban van, amelynek egyik felszíni megjelenési formája az a verbális polgárháborús állapot, amelyben nem tudjuk el- és megbeszélni közös ügyeinket. Ezt a fajta válságot csak tovább mélyítette az „öszödi beszéd” és annak következményei. A legfőbb következmény a felelősségre vonás elmaradása, a társadalom által elvárt helyes értékítélet meg nem fogalmazása óriási károkat okozott a gazdaság területén. Az államigazgatás és a gazdaságirányítás bármely alacsonyabb lépcsőfokán álló vezetők ezt követően joggal mondhatták magukban; van három és fél évünk, amikor megtehetünk mindent, ami erkölcstelen, de jogilag még menthető. Meg is tették! Lásd BKV, stb.
De vannak olyan válság keletkeztető intézkedések, amelyeknek időpontja nem ennyire behatárolható. Mikor mondjuk, hogy egy társadalmi alrendszer, vagy maga a társadalom válságban van? Mikor tudjuk azt egzakt módon kimutatni és mikor tud a helyzetértékelésben az egész társadalom egyöntetű véleményt alkotni? A „Ratkó” korszak idején évente 250 ezren születtek és 100 ezren haltak meg. A születési és elhalálozási arány a 70-es évek végére, a 80-as évek elejére még pozitív képet mutat 175 ezer születéssel és 120 ezer elhalálozással. (De ha belegondolunk abba, hogy a „Ratkó” korszak gyermekei már nem tudták önmagukat azonos mértékben reprodukálni, akkor ez a válság első jele!) A 90-es években a népesedési lejtőn tovább csúsztunk lefele, 90 ezer születésre 140 ezer elhalálozás jutott. 2010-re elérjük, hogy 60 ezer születéssel 150 ezer elhalálozás párosul. Mi ez ha nem válság? 
Az egészség nem minden, de egészség nélkül a minden semmi...
A gazdasági következmény pedig – talán nem sértő - nyolc általánossal is kiolvasható; a gazdaság munkaerő pótlása nem biztosítható, hiszen háromszor annyian mennek nyugdíjba évente, mint ahányan munkába lépnek.
A rendszerelmélet szerint egy komplex társadalmi rendszer akkor van válságban, ha a benne felmerülő kérdések/konfliktusok száma és/vagy intenzitása tartósan meghaladja az arra adott kielégítő válaszok számát és/vagy intenzitását.
A válság ezek szerint döntően fokozódó alkalmazkodásképtelenséget, a rendszerben folyamatosan növekvő alkalmazkodási feszültséget jelent.
Talán nem esik senkinek sem nehezére a közelmúlt történéseiből olyan eseményeket felidézni, amelyek az alkalmazkodás képtelenség bizonyítékai. Valójában miért nem tudtuk csökkenteni – sőt ellenkezőleg növekedett! – az állam újraelosztó, központosító szerepét? Vajon mi akadálya volt annak, hogy az üvegzseb programot meghirdető kormányzás megtisztítsa a közéletet, hanem éppen ennek ellenkezőjeként a korrupció mind gazdasági, mind politikai, mind erkölcsi értelemben soha nem látott magaslatokba emelkedett. Vajon mire vezethető vissza, hogy az Európai Uniós források felhasználása mindezidáig a társadalom számára érzékelhetetlen és gazdasági hatását tekintve pedig elenyésző? Sorolhatnám még a példákat a gazdaság területéről, de a társadalmi együttélés más kérdéseire is érdemes kitekintenünk. Mondhatja-e bárki, hogy megtaláltuk a kielégítő választ a határon túli magyarság kérdésében, megtaláltuk-e a választ a roma társadalom végletes leszakadásának megakadályozásában és a gazdasággal összefüggő idősek-fiatalok számarány konfliktusának megoldásában. A konklúzió számomra adott, a világválság egyrészt csak tetézte, másrészt elfedte a valódi súlyos problémát, a MAGYAR VÁLSÁGOT!
Új és régi hazudozók a hadszíntéren
(Simor András, Oszkó Péter, Bokros Lajos)
2008. október 22-én a Magyar Nemzeti Bank az addig is kimagaslóan magas 8,5 %-os jegybanki alapkamatát 3 % ponttal 11,5 %-ra emelte. Simor András jegybank elnök bátran kiállt a nyilvánosság elé és közölte: mindezt a forint védelme érdekében tették. A forint ezekben a napokban a 274.- forint/euró körüli tartományban mozgott. A forint azonban ezt követően elkezdett tovább gyengülni és március 9-én tetőzött 317.- forint/euró árfolyammal. Felmerül tehát a kérdés, a jegybank akciója mennyivel szolgálhatta a meghirdetett célt, a forint védelmét, avagy más, mögöttes célok húzódtak meg az intézkedés háta mögött. A szaksajtó is szemérmesen hallgatott a jegybanki alapkamat emelésének azon következményéről, amely a már megkötött hitelszerződések vonatkozásában további egyoldalú kamatemelésre adott lehetőséget – a forinthitelek esetében – a nemzetközi tulajdonú pénzintézeteknek.
A bankok gyorsan reagáltak az eseményekre és a 8,5 %-hoz kapcsolódó átlagosan 11-12 %-os kereskedelmi banki kamatok azonnal 15-16 % fölé emelkedtek. Ez a hitelkamat emelkedés sújtotta a magyar lakosságot ugyanúgy, mint a magyar vállalkozókat. További következményként az új hitelek felvétele szinte lehetetlenné vált és ezáltal a magyar vállalkozások – a válság közepette – még tovább veszítettek nemzetközi versenyképességükből.
Vártam volna Simor Andrástól egy beismerést, – sajnos nem tudtuk megvédeni a forintot, de teletömtük a kereskedelmi bankok kasszáját – de hiába! 2008-ban a kereskedelmi bankok egyesített nyeresége a 350 milliárd forintot is meghaladta. De a slusszpoén csak most jön, egy nemzetközi szervezet, amely a világ országainak jegybankjait minősíti, 2008-ban a magyar jegybank elnököt harmadik helyezésben részesítette. Ehhez talán nem fűznék kommentárt. Egyébként a mai napon (2009. december 12.) a jegybanki alapkamat 6 % és a forint árfolyama 270.- forint/euró.
A válságkezelő kormány színre lépésekor némi reménysugárt jelenthetett az a tény, hogy Oszkó Péter pénzügyminiszter a Reformszövetség tagjaként részt vett egy olyan koncepció kialakításában, – bár nagyon sok elemében az nem szakított a neoliberális gondolkodásmóddal – amely magában hordozta a gazdasági növekedést előkészítő intézkedéseket is. Ezek közül kiemelkedett mind hatásfokában, mind hangsúlyában az állami túlköltekezés azonnali megállítása, a párhuzamos intézményi struktúrák megszüntetése, az adminisztráció és a bürokrácia csökkentése, valamint érezhető mértékű, a foglalkoztatást növelő járulék- és adóteher-csökkentés elindítása. Nos, Oszkó Péter ugyan azt állítja, hogy a válságkezelő kormány intézkedései következtében stabilizálódott a magyar gazdaság, úgy vélem ez az állítás finoman szólva egy nagyfokú csúsztatás, közérthetőbben fogalmazva, szemenszedett hazugság. A magyar gazdaság stabilizációja nem egyenlő azzal, hogy Magyarország az IMF hitel következtében megőrizte fizetőképességét és teljesíteni tudja hitelkamatai visszafizetését. Egy gazdaság stabilizációjáról akkor beszélhetünk, ha annak teljesítménye nem csökken tovább, legalábbis megáll a lejtőn. Magyarország 2009. III. negyedéves GDP értesítése 7,2 %-kal marad el az előző évitől, s 1,8 %-kal marad el az előző negyedévtől. Lehet-e egy gazdaság stabilizációjáról beszámolni, ha a munkanélküliségi adatok folyamatosan romlanak és 2009 novemberében 13 éves mélypontra jutva a 10 % fölé került? Lehet-e stabilizációról beszélni egy ország gazdaságát illetően, ha az államadósság nap mint nap további milliárdokkal emelkedik? Oszkó Péter sajátosan kezeli a valóságot akkor, amikor az eredménytelenséget eredménynek tünteti fel.
De ennél talán súlyosabb az a jelenség, amely Bokros Lajos színrelépését követte. Bokros Lajos ugyanis tagadhatatlanul megmérettetett és az Európa Parlamenti választásokon átugrotta az 5 %-os küszöböt. A „Bokros jelenség” két megközelítésben is elfogadhatatlan a magyar vállalkozók számára. Az egyik a múlt és a másik a jövő. A múlt vizsgálatakor megállapíthatjuk, hogy Bokros Lajos „csomagjával” szemben az Alkotmánybíróságon 14 esetben nyertek beadványukkal az Alkotmány tiszteletére intő társadalmi szervezetek, érdekképviseletek és gazdasági kamarák. Mi akkor ezt úgy aposztrofáltuk, hogy az Alkotmány a szakértelem minimuma. Azt illik betartani! Különösen akkor, amikor a mindenkori államapparátus számára a minisztériumok jogi főosztályai és az Igazságügyi Minisztérium előzetes szakvéleménye fel kellett, hogy tárja a tervezett intézkedések tarthatatlanságát. Gondoljunk csak bele, hogy egy részvénytársaság vezérigazgatója meddig marad a székében, ha akár csak egyszer is megsérti a társasági szerződést. (Kivéve: BKV és társai!) Gondoljunk csak bele, egy egyszerű vállalkozó meddig tud bírságok, büntetések kiszabása nélkül vállalkozó maradni, ha megsérti az éppen hatályban lévő adójogszabályokat. Bokros Lajosnak az Alkotmány sem volt akadály. Gondoljuk csak tovább, az Alkotmánybíróságon elmeszelt intézkedések tervezett bevételei nem kerültek az államkasszába. A kiesett bevétel ellenére a „Bokros csomag” mégis csak teljesíteni tudta rendeltetését. A megállapítás tehát jogos, amikor azt mondjuk, hogy a megszorító intézkedések ezen köre gazdaságilag teljesen felesleges lett volna. A szerecsen-mosdatás nagyon veszélyes terület. Ha egy szerecsent megmosdattunk miért ne jöhetne a következő? És a következő nemzetellenes gazdaságpolitikát megfogalmazó és végrehajtó szerecsen mosdatása már meg is kezdődött… A nagytőke mindig hálás azoknak, akik érdekeiket kiszolgálják.
És akkor át is térhetünk a múltnál fontosabb jövő kérdésére. E tekintetben Bokros veszélye óriási. Nos, nem abban a tárgyban, hogy a közeljövőben kormányzati szerepkörre avanzsálhat, hanem abban, hogy a neoliberális közgazdaság számára tetszetős részigazságok folyamatos hirdetésével megtévesztheti a felkészületlenek táborát. Bokros filozófiájának már a kiinduló pontja is hibás. Nem a piacgazdaságnak van állama, hanem az államnak van a piac működtetésével kapcsolatban filozófiája. Az állam, a közösség addig engedheti szabadon a piacot, amíg az számára a szabadság gyakorlásával nem okoz károkat. Még a pénzhatalmi szivattyúkat működtetőknek sem az a hosszútávú érdeke, hogy a magyar gazdaság továbbra is a lecsúszás lejtőjén haladjon. Tartós egyensúlyt csak is a gazdasági növekedés beindításával lehet megvalósítani. Ennek megteremtéséhez pedig elkerülhetetlen lépés a pénzhatalmi szivattyúk korlátozása. Engedjék meg, hogy még egyszer leírjam: A „Bokros jelenség” nagyon veszélyes! Bokros Lajossal még nagyon sok gondja lesz Magyarországnak!
A sántakutya és a hazug ember esete
Nincsen már messze az az időpont, amikor a 2009-es költségvetés tervezett államháztartási hiányáról kiderül, hogy a sok megszorító intézkedés ellenére sem tudtuk tartani. A 2010-es költségvetésről pedig sokkal hamarabb, mint az szokásos, – még a 2010. II. negyedévében – megállapítható lesz, hogy annak egyetlen egy száma, sem a bevételi, sem a kiadási oldalon nem tud megvalósulni. Elsősorban azért, mert a válságkezelő kormány ismét elodázta a szükséges nagyellátó rendszereket érintő szerkezeti reformok megvalósítását. Másodsorban azért, mert a költségvetés nem oldja meg a stabil, kiszámítható növekedéshez, a munkahelyteremtéshez és a nemzetközi versenyképesség növeléséhez elengedhetetlenül szükséges adó- és járulékcsökkentést. A bevételi oldala túltervezett, hiszen egy még mindig csökkenő gazdasági teljesítmény mellett nem növekedhetnek a társasági nyereségadók és a fizetőképes kereslet szűkülése okán a forgalmiadó-bevételek. További bevételkiesést jelent a teljesen előkészítetlen és politikailag fel nem vállalható ingatlanadó-bevétel betervezése. A kiadási oldalak egyrészt alultervezettek, másrészt nem tartalmaznak olyan, a költségvetésben kötelezően rögzítendő tételeket, mint a Magyar Nemzeti Bank vesztesége, a Magyar Fejlesztési Bank konszolidációs igénye, állami kiadások áttolása 2009-ről 2010-re, az állami és önkormányzati vállalatok konszolidációs igénye, (legismertebb szereplői a MÁV és a BKV) hogy a legfontosabbakat említsem. Növelni fogja még az államháztartási hiányt a kormányzati garanciavállalások lehívása és az árfolyamváltozás negatív hatása.
Még jószándékkal is nehéz azt mondani, hogy egy ilyen költségvetés mögött nem húzódnak meg súlyos politikai szándékok. A probléma azonban az, hogy a magyar belpolitika háborúi miatt az ország válságkezelése gyakorlatilag még el sem kezdődött.
| Ügyelj gondolataidra, mert szavaiddá válnak!
Ügyelj szavaidra, mert tetteiddé válnak!
Ügyelj tetteidre, mert szokásaiddá válnak!
Ügyelj szokásaidra, mert személyiségeddé válnak!
Ügyelj személyiségedre, mert az lesz a sorsod! | |
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és egy hazugságoktól mentesebb Új Esztendőt kívánok! 
dr. Vereczkey Zoltán |