A KA-VOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt. megkezdi az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) Kombinált Mikrohitel termékének forgalmazását, amely akár kezdő vállalkozások számára is kedvező kamatozású hitelt nyújt, vissza nem térítendő támogatással kiegészítve.
Az elmúlt évek bebizonyították, ha egy országnak nincs megfelelően erős vállalkozói rétege, akikre építhet, és akikkel a közös jövő hosszútávon tervezhető, esélye sincs a válságból való kilábalásra. A magyar kreativitás kibontakozásának eddig határt szabott a mikrovállalkozók lehetőségeit korlátozó tőkeszegénység és hitelképtelenség. A KA-VOSZ Zrt. újonnan alapított pénzügyi vállalkozásként működő leányvállalata, a KA-VOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt. a kezdő vállalkozások számára is nyitva álló, május 6-tól elindított speciális kombinált finanszírozási konstrukciójával épp a szektor legkisebb szereplőinek, vagyis a mikrovállalkozásoknak nyújt segítséget.
A mikrovállalkozások az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) Kombinált Mikrohitel konstrukciójának keretében már 10 százalék önerő mellett új gépek és eszközök beszerzésére, valamint ingatlan vásárlására és felújítására, vagy akár infrastruktúra, illetve információs technológiai fejlesztéshez kapcsolódó szoftver, illetve hardver beszerzésekre felhasználható finanszírozási lehetőséget igényelhetnek. Ennek keretében egyszerűsített pályázati eljárással, egyablakos rendszerben tehetnek szert legalább 1, de legfeljebb 4 millió forint vissza nem térítendő, és 1-től 8 millió forintig terjedő visszatérítendő támogatásra, azaz hitelre.
A támogatott hitelt 120 hónapos futamidőre, maximum 9 százalékos kamattal csak a vissza nem térítendő támogatással együttesen lehet igénybe venni. A kezdő vállalkozások ingatlanfedezet mellett, a már működők akár a beruházás tárgyának fedezetként történő bevonása mellett igényelhetnek Kombinált Mikrohitelt. A Konstrukció igénylésére azon maximum 9 főt foglalkoztató vállalkozások jogosultak, melyek éves nettó árbevétele az utolsó lezárt üzleti évben (kezdő vállalkozások esetén a megkezdett üzleti évre vonatkozó üzleti tervük szerint) nem haladhatja meg a 200 millió forintot.
A hiteltermékekhez kapcsolódó igénylési dokumentációt a következő helyeken tudja leadni:
1055 Budapest, Kossuth tér 6-8 I.em 124
Telefon: +36 1 311 2480
e-mail: szechenyi1@pmkik.hu
- Nyitva tartás:
Hétfő: 8-18
Kedd-Szerda-Csütörtök: 8-16
Péntek: 8-12
2040 Budaörs, Budapesti út 81
Telefon: +36 23 440 815
e-mail: szechenyi2@pmkik.hu
- Nyitva tartás:
Hétfő: 8-18
Kedd-Szerda-Csütörtök: 8-16
Péntek: 8-12
2600 Vác, Görgey u. 1. 1. emelet
Telefon/Fax: +36 27 502 485, 312 419
e-mail: vuk.adotan@invitel.hu

Nyitva tartás:
Hétfő: 8-18
Kedd-Szerda-Csütörtök: 8-16
Péntek: 8-12
.
Az Irodákban az ügyintézés időpont-egyeztetés alapján zajlik, ezért mindenképpen célszerű a Kérelem leadása előtt telefonon érdeklődni!
A Széchenyi Kártya Program mellett a Kombinált Mikrohitel jelenleg az egyetlen olyan termék a piacon, amely a gyakorlatban is hathatósan és eredményesen szolgálja a mikro- és kisvállalkozások támogatását. Mindannyiunk érdeke egy versenyképes vállalkozói réteg megteremtése, hiszen eredményes működésükkel hozzájárulnak a megye, egyben az ország gazdaságának fellendítéséhez.
Forrás: www.orientpress.hu |