A Jármű és Vasipari Szakmai Csoport december 10.-én, a Vecsési Ipartestület székházában tartotta kibővített szakmai értekezletét. A szakmai csoport tagjain kívül meghívót kapott a megye valamennyi, környezetvédelmi felülvizsgálattal foglalkozó, 302 gépjárműjavító vállalkozása is.
Skribek Pál, a Jármű és Vasipari Szakmai Csoport elnöke köszöntötte a megjelent, mintegy 60 fős hallgatóságot és az előadókat. Bevezetőjében röviden vázolta kamaránknak a vállalkozók érdekében tett erőfeszítéseit, és hangsúlyozta a kamara által biztosított előnyös szolgáltatásokat tagjaink számára.
Ezt követően Solymár Pál, a Pest Megyei Fogyasztásvédelmi Felügyelet vezető főtanácsosa tartott tájékoztató előadást a jótállás és a szavatosság jogszabályban rögzített előírásairól. Külön felhívta a figyelmet, a húszezer forintot meghaladó áru értékesítése, ill. szolgáltatás nyújtása esetén a kötelező 6 hónapos jótállási jegy formai és tartalmi kellékeire. A megrendelővel fennálló esetleges jogvita megoldásához néhány gyakorlati példát ismertetett, bár a járműjavítók által feltett kérdésekre nem sikerült minden esetben megnyugtató választ adnia. Az előadó és a hallgatóság egyetértettek abban, hogy a gyakorlatban nem lehet minden esetben maradéktalanul eleget tenni a fennálló kusza, és gyakran ellentmondásos előírásoknak.
Az előadás másik nagy témaköre a márkaszervizek és a független autójavítók garanciális időszak alatt történő javítási és szervizelési jogosultságának kérdése volt. Köztudott, hogy az Európai Unióhoz történt csatlakozásunkat követően hazánkban is érvényes a Római Szerződés kartelltilalomra vonatkozó rendelkezése. Mindennek ellenére bevett gyakorlat, hogy az új gépkocsik eladási szerződésében az értékesítő márkakereskedők, ill. lízingcégek a jótállás feltételeként egyoldalúan kikötik a márkaszervizben történő javíttatás kötelezettségét. E kérdésben a hallgatóság soraiban is megoszlottak a vélemények. Solymár úr a kérdés elmélyültebb taglalására a Versenyhivatalt ajánlotta figyelmünkbe.
A szünet előtt Wendler András, a Járműipari Csoport vezetője az előadásban érintett jogviták fennállása esetén a bírósági pereskedés helyett a kamarán belül működő Békéltető Testület egyszerű, gyors és költségkímélő segítségének igénybevételét javasolta. A márkaszervizek és a független javítók között fennálló érdekellentét megvitatására felajánlotta, hogy ha az érdekeltek ezt igénylik, 2006 első negyedévében a Versenyhivatal bevonásával a Járműipari Csoport külön szakmai fórumot tart.
A rövid szünetet követően Scheiber Ernő, a Pest Megyei Közlekedési Felügyelet Közúti Jármű Ágazat vezetője ismertette a környezetvédelmi felülvizsgálat január 1-e után életbe lépő változásait. A Közlekedési Főfelügyelet jelenleg 10 forgalmazó 19 féle berendezését minősítette “Rendszeres Környezetvédelmi Felülvizsgálatra Alkalmas” (RKFA) műszeregységnek. Ezek a berendezések, az előírás szerinti szoftver által vezérelt mérésen túl, tárolják és kinyomtatják a mért értékeket, és a későbbiekben on-line adattovábbításra is képesek. Az RKFA és a felülvizsgáló javítók által használt különféle ügyviteli szoftverek összekapcsolását minden vállalkozás saját belátása szerint oldja meg. A Főfelügyelet az igazolólapok és plakettek számlázását, ezek nyilvántartását és elszámolását külön számítógépes programhoz, azaz a jelenleg monopolhelyzetben lévő 3SzS-féle szoftverhez köti.
A hozzászólásokból és a kérdésekből lassan kikerekedett a jelenlegi ellentmondásos állapot. A vonatkozó rendelet Európában egyedülállóan (és véleményünk szerint indokolatlanul) szigorú előírásainak csak rendkívül költséges fejlesztéssel lehet megfelelni. A berendezések, a szoftverek, az adatbázis és a kötelező tanfolyamok okozta jelentős, mintegy 3 millió forintos ráfordítása mellett duplájára nő az adminisztrációs terhelés. A 3Szs Kft által a Főfelügyelet megrendelésére (!) készített, de a felülvizsgálattal foglalkozó javítókra rákényszerített és kifizettetett nyilvántartó és elszámoló program az esetek döntő többségében nem illeszkedik a felhasználók saját rendszeréhez, és nem felhasználó barát. Emellett a rendeletek sorozatos változása miatt az átdolgozott szoftvert harmadszor is megvenni kényszerülnek a felülvizsgáló szervezetek. Mindezt annak ellenére, hogy az 55-2005 (VI. 30.) GKM-BM-KvVM együttes rendelete (8. Melléklet) kimondja, hogy “az igazolólap és a … plakett elektronikus nyilvántartásához, a nyilvántartás nyomtatásához … szükséges programot legkésőbb december 31-ig a KFF térítésmentesen biztosítja.” Amennyiben a Közlekedési Főfelügyelet a Rendelet e pontjának nem tesz eleget, jogsértő mulasztást követ el. Az időnként parázs vitától sem mentes véleményekből leszűrhető, hogy a jogalkotók és tanácsadóik íróasztal mellett kigondolt előírásai a gyakorlatban nem, illetve csak részben teljesíthetőek, az is aránytalanul nagy anyagi- és időráfordítás mellett. Mindez elkerülhető lett volna, ha a rendeletalkotás előtt a gyakorlati szakemberek véleményét is kikérik. A megnyugtató megoldás viszont továbbra is várat magára. Vajon meddig még?!
Scheiber úr tartalmas és hasznos gyakorlati tanácsaival kiegészített előadását megköszönve Wendler András elmondta, hogy szakmai körökben országosan is vitatott és ellentmondásos a rendelet végrehajthatósága. Az ezzel kapcsolatos kérdések tisztázására kamaránk az országos hatáskörrel bíró Közlekedési Főfelügyelet több osztályát és főosztályát is megkereste, de a Főfelügyelet egyik felelős beosztású vezetője sem szándékozott a felülvizsgálatot végző szakemberek elé kiállni. Ezért is értékeljük nagyra a Pest Megyei Közlekedési Felügyelet részéről Scheiber úr korrekt hozzáállását, aki a “mundér becsületét védve” bár, de a gyakorlati szakemberek szemével látja a fennálló ellentmondásos helyzetet. A Járműipari Csoport a továbbiakban is igyekszik a környezetvédelmi felülvizsgálattal kapcsolatos rendeletek végrehajtásában segíteni, illetve rendeletmódosító javaslatait a jogalkotó felé megtenni. Ehhez azonban egyrészt a megyei kamarák járműjavító csoportjainak egységes, országos képviseletére lenne szükség, aminek létrehozását közel két éve kamaránk kezdeményezte, eddig sajnos eredménytelenül. Másrészt a jogalkotók részéről fogadókészségre lenne szükség ahhoz, hogy a kamara a törvényben biztosított érdekérvényesítő szerepét (pl. Érdekegyeztető Fórum) be tudja tölteni. Ez a hatósági jogkörrel bíró igazgatási szervezeteknek kötelességük – lenne…
A Járműipari Csoport a jövőben rendszeres szakmai fórumok rendezésén keresztül igyekszik a járműjavítókat érintő kérdéseket megvilágítani. A kamara igyekszik a hozzá fordulóknak közvetlen segítséget nyújtani, a rendelkezésére álló jogászok és szakértők bevonásával. Kérdéseiket, javaslataikat legegyszerűbben e-mailen, a jarmujav.osztaly@pmkik.hu címen tehetik meg. A www.pmkik.hu honlapon betekintést nyerhetnek a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara sokoldalú tevékenységébe. |