A gyakorlati képzés típusai
A tanulók gyakorlati képzése történhet iskolai tanműhelyekben, üzemi képzőhelyeken, gazdálkodó szervezeteknél, illetve a Térségi Integrált Szakképző Központokban (TISZK).
A tanműhelyekben, illetve üzemekben csoportos képzés keretében történik a szakmai képzés. A TISZK-ek elsősorban kiegészítő csoportos gyakorlati képzést folytatnak.
A diákok a gazdálkodó szervezeteknél valós munkakörülmények között tudják elsajátítani az adott szakma gyakorlati követelményeit egyéni vagy csoportos képzés keretében. Néhány cég nagy létszámban oktat tanulókat, és főtevékenységként foglalkozik gyakorlati képzéssel.
A gyakorlati képzés megszervezése
A tanuló gyakorlati képzés keretében csak a gyakorlati képzés programjában meghatározott feladat ellátására kötelezhető és csak egészséges, biztonságos körülmények között foglalkoztatható.
A gyakorlati képzést szervezőnek a képzési idő alatt gondoskodnia kell a tanuló rendszeres orvosi vizsgálatáról, illetve a képzési feladattal összefüggő munkavédelmi oktatásáról.
A tanuló napi képzését hat és huszonkét óra között kell megszervezni. Fiatalkorú tanuló esetében a képzési idő a napi hét órát, nagykorú esetében pedig a napi nyolc órát nem haladhatja meg. A tanuló részére a gyakorlati képzés befejezése és a következő napi gyakorlati képzés megkezdése között legalább tizenhat óra pihenőidőt kell biztosítani.
A gazdálkodó szervezet a tanuló gyakorlati képzéséről köteles foglalkozási naplót vezetni és az igazolt, és igazolatlan hiányzásokat nyilvántartani.
A gyakorlati képzőhely ellenőrzés
Azokon a képzőhelyeken, ahol tanulót foglalkoztatnak szükséges a képzés feltételeinek vizsgálata.
A Szakképzési Törvény értelmében, a megyei kamarák a szakképző intézmények közreműködésével végzik a gyakorlati képzőhelyek ellenőrzését.
Az ellenőrzések a gazdálkodó szervezetekkel előzetesen egyeztetett időpont alapján történnek és elsősorban a személyi, tárgyi feltételek illetve az oktatáshoz kapcsolódó dokumentumok meglétét vizsgálják a szakértők.
A szakiskolai tanulók gyakorlati képzéséhez az alábbi dokumentumokra van szükség:
- a gyakorlati képzést végző oktató személyére, szakképesítésére vonatkozó dokumentumok
- az oktatott szakma szakmai és vizsgakövetelménye
- az oktatott szakma központi programja
- a tanulófoglalkoztatásra vonatkozó együttműködési megállapodás vagy tanulószerződés
- foglalkozási napló (letölthető a www.pmkik.hu honlapról /szakképzés, tanulószerződéshez szükséges dokumentumok/, vagy a nyomtatványboltokban a ’gyakorlati oktatás csoportnapló’ néven megvásárolható)
- tanulói munkanapló
- pénzbeli, illetve egyéb juttatás esetén az arra vonatkozó dokumentáció
- foglalkozás-egészségügyi vizsgálat dokumentumai
- tanulókra vonatkozó felelősségbiztosítás
- taneszköz jegyzék
- telephely engedély (szakmától függően)
A szakmai és vizsgakövetelmények, illetve a központi programok letölthetőek a www.nive.hu (szakképzési dokumentumok) honlapról.
A gyakorlati képzőhely akkreditálásról
Azoknál a képzőhelyeknél, melyek megfeleltek az ellenőrzés feltételeinek, lehetőség van akkreditációs eljárás lefolytatására, mely egy kibővített adatlap alapján történik. A főtevékenységként gyakorlati oktatást végzők, illetve a szakképzési alapból visszaigénylő gazdálkodó szervezetek, csak az akkreditációs eljárás során kiállított tanúsítvány alapján foglalkoztathatnak tanulókat.
Képzőhely látogatás
A kamara szakképzési tanácsadói, azoknál a képzőhelyeknél, ahol tanulószerződéssel foglalkoztatnak tanulókat évközi látogatásokat végeznek. Ennek elsődleges célja a szakmai tanácsadás. A gazdálkodó szervezeteknek lehetőségük van a személyesen megvitatni a tanulóképzéssel kapcsolatos kérdéseiket, problémáikat, illetve egyéb észrevételeiket. Személyes tanácsadás bármikor kérhető a tanév folyamán, kollégáink készséggel állnak a képzőhelyek rendelkezésére. |