Projekt bemutatása

Projekt bemutatása

A ”V4 Regional Chamber-to-Chamber Meeting 1.0 ‑ (C2C)” projekt keretében megvalósuló rendezvény a következő lépés abban ez együttműködési folyamatban, a mi a 2016 szeptemberi konferencián indult. Három területi kamara (Pest megye, Nyitra és Kassa) és vállalkozók a térségből mutatkoznak be, miközben, kerekasztal megbeszélés formájában, fontos szakmai egyeztető értekezlet is zajlik a V4 országokat érintő témában (duális képzés). A rendezvényekre látogató meghívottak és hallgatóság fórum beszélgetés keretében tehet fel kérdéseket a kamarák képviselőnek.

A rendezvényhez kapcsolódó helyi esemény és a kulturális programok vonzani fogják az érdeklődőket. A szlovákiai találkozó példaértékű lehet a további regionális gazdasági együttműködések tekintetében, hiszen a kamarák kilépnek saját területi léptékükből és a V4 együttműködés szintjére emelik érdekérvényesítő és érdekképviseleti tevékenységüket. Közösen kidolgozott stratégiák megfogalmazásával, közös akciók és új vagy megújított kamarai szolgáltatásokon megvalósításával szólítják meg a helyi vállalkozásokat és vállalkozókat.

 

A project fő célja, hogy a rendezvényen résztvevő területi kamarák hosszú távú szakmai együttműködése operatívan megvalósuljon. A rendezvény célzottan első és mintaértékű eleme egy éves rendszerességgel megvalósuló sorozatnak, melyben más térségi kamarák is találkozna a V4 térség más régióiban. A találkozókon kidolgozott stratégiák és közös akciók szinergikusan járulnak V4 térség vállalkozásainak és vállalkozóinak globális és uniós versenyképességéhez.

 

Köszönetnyilvánítás

 

A “V4 Regional Chamber-to-Chamber Meeting 1.0” projekt és rendezvényei a Visegrádi Alap (www.visegragfund.org) pénzügyi támogatásával valósulnak meg.

A támogatás mértéke 11,990 EUR.

A prohjekt rendezvények 2017. szeptember 21. és 24. között látogathatók, Dunaszerdahelyen. 

prokekt bemutatása